Communication Design
Több mint tíz éve veszek részt a biennále szervezésében, az előválogatásban, a nemzetközi díjzsűriben. Több mint tíz éve figyelem, merre tart a mi művészeti területünk, tart-e valamerre, átalakul-e struktúrájában, eszközeiben, változik-e a vizualitás nyelve? Igaz-e még Quentin Newark könyvének címe: What is Graphic Design? (Mi a grafikai tervezés? RotoVision, 2002)? Kiderül-e végre, hogy nem grafikát, hanem információt, üzenetet, kommunikációt tervezünk és megszabadulhatunk a saját magunk teremtette ördögi körből -nem elfelejtve, megőrizve ezt a szép klasszikus szót: grafikus- és felvállaljuk a XXI. század legprogresszívebb művészeti műfaját, a Communication Design-t? Nem készséget bocsátunk áruba, mint a DTP stúdiók, hanem szellemi tudásunk, alkotói kreativitásunk, magas minőségű formanyelvünk, képességünk az árucikk. Hajrá KASSÁK!!!
Amikor megfogalmaztam magamban ezt a néhány mondatot, ingerülten gondoltam arra, mi a fenének akartam előszót írni a katalógusba. Nyár van, tombol a meleg, nyugágyban heverek falun egy nyárfás, ligetes, árnyas kertben, még árnyékban is van vagy harminc fok. Hogy jön ide a communication design? Messze van ez most tőlem, meg a környezetemtől. A kertemre csak annyi gondot fordítok, hogy nyírom a fűnek aligha nevezhető gyönyörű zöld talajt, van abban ősfű, meg ültetett, nő ott farkasalma, meg mindenféle gyönyörűséges gaz. A borostyán nagy mennyiségben kúszik, terjeszkedik, szereti ezt az árnyas, alföldi talajt. Négyzetes formára nyírtam birodalmuk alapterületét. Na ez az, végre egy kis design, meg message, még ha a természetben - a természettel is, de kommunikáció és land art. Hanyatt fekve nézem tovább az óriás nyárfák tetejét, van belőle vagy tizenöt, fent még teljes erővel, aranyfénnyel simogatja és világítja be a -rádió szerint magas UV tartalmú- napfény a fák koronáját, szférikusan ragyog az égbolt.
Lent az árnyékban már csak bujkálva, foltokban látható a nyár melege. Hopp, ez az, megint megcsíptem! Hiszen ez tiszta Claude Lorrain! Arany és ezüst fény, falevelek, a fény misztikája, a szférák zenéje, az örök táj, az örök nyár! Több mint hatvan évig ezt festette, dizájnolta az eszményi tájat, ez volt az ő kommunikációja. A mitológiai jelenetek, a pasztorális tájak, a staffázs-figurák meg csak indokok. Ráadásként, mekkora kommunikáció dizájner volt! Mellettem a "fűben" a Stühmer csokoládé, új csomagolásban, gyermekkorom nagy márkája (alapítva: 1868). Szép, trendi, nosztalgikus, minőségi design. Azt kommunikálja, amit kell: régi, csokoládé, minőség, megbízhatóság. Egy könyv tetején, a zöldben, Keith Haring meghívó (Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum). Haring, az egyik kedvencem, a saját street art-ját, másságát, szeretetét, félelmeit bevitte a kiállítótermekbe. Művészet ez a javából, őszinte kommunikácó, programművészet, célcsoporttal. Bent a nyaraló szobájában, az asztalon szétszórva, több száz retró hangulatú gyufásdoboz a hatvanas, hetvenes évekből. Cimkéik -hirdetve a Panni, meg a Tünde és a Berva robogót, az Alba mosókrémet, a Rapid mosóport, a Liga margarint, a Csepel teherautót, a Verseny Áruházat, meg az Úttörőt, a szerződéses sertéshízlalást, meg a Patyolatot- ismeretlen alkotók művei. A hatvanas, hetvenes évek szellemi tájai ezek, az eldobható, akkor érdektelen gyufásdobozok cimkéinek képein keresztül. Felnemesedtek - egy szelet kulturális örökség - kommunikáció a múlttal. Nem biztos, hogy szeretni kell. Én szeretem kopottságukat, reménytelen ígéretüket. Vissza az alaptételhez. Mi is történt mindig? Claude Lorrain bevitte a tájat műtermébe és több mint háromszáz éve üzeni képeivel a fény misztikáját. Nagy kommunikátor volt! Meg festő! Keith Haring bevitte az utcát a kiállítótermekbe. Nagy kommunikátor volt, meg street art művész és ember! A névtelen grafikusok gyufacimkéket terveztek, rossz vagy jó üzenetekkel, közben megőriztek egy nagyon könnyen elfelejthető világot. Nagy kommunikátorok és programművészek voltak, mert kommunikácót terveztek tudtukon kívül. Köszönet nekik!
Azt kívánom minden kiállítónak, hogy a kötelező dizájneri elváráson túl találják meg azt a funkción felüli kommunikácós csodát, megfejthetetlen emóciót, személyességet, ami nem a Claude Lorrain-i fény misztikája, hanem a kommunikációé. Nem a grafika a nagy hatalom, hanem annak kommunikációs ereje.
Molnár Gyula
egyetemi tanár
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
